Kicsivel több mint két év telt el azóta a hazai Honvéd meccs óta, amikor a második félidőre elhallgatott a tábor, és ez a felirat került ki a kerítésre. Körülbelül akkora datálnám annak a folyamatnak a kezdetét, aminek most érett be a "gyümölcse". Egy keserű, magokkal teli, szottyadt kis gubics.

Mintha fényévekre lennének azok a 2010/2011-es NBII-es meccsek, amik az egész Czimborák csapatot összehozták. Nekem azok valahogy a mai napig ezerszer élénkebben élnek az emlékezetemben, mint az azóta eltelt fordulók. Persze van pár emlékezetes túra amiről már Ti is olvashattatok az oldal hasábjain, de azt a tavaszi menetelést nekem nem lehet felül múlni. Nézzetek magatokba, ugye, hogy benne van a top3 meccsben az a 4 évvel ezelőtti tirpák túra?!

És mink van most? Mi történt azóta..

Egy egész jó szezon feljutás után, aztán jött a bunda ügy, Lippai ment, Miki ment, Mr X. nem jött. Jött helyette Fernando. Meg Tisza, meg Rudolf. Meg Sisa. Meg Szentes kétszer. Luque, Gallardo ment, és ment Bence is. Vele együtt pedig egy darab mindenkiből. Ja, meg közben volt ugye Kovac is, meg a német, aki végül nem jött. De jött Elek, Kádár, Szivics. Jött két kupa döntő, abból az egyik el is ment. Nyáron jött 15 perc hírnév, aztán ősszel mentek az ultrák, mentünk mi is, és ment Elek meg Kádár. Megy majd Szivics is.

És mink van most? Illetve mi nincs..

Nincs szurkoló, nincs hangulat, nincs játék, nincs csapat, és remény sincs, hogy ez jobb lesz. De lesz új stadion! Hurrá! Máris szaladok tapsolni. Ja, nem. Én szurkoló vagyok. Én ordítok. Azaz ordítottam, amíg hagyták. Mondanám, hogy még belül ordítok, de már belül sem. Olvasom ezeket a cikkeket, meg nézem ezeket az interjúkat, és egyszerűen már felbaszni sem tud. Totális közöny, és már-már ijesztő nemtörődömség kavarog bennem, miközben látom, hogy a nagyfejűek miket hazudoznak össze-vissza, hogyan építik a saját kis légvárukat, és hogyan hitetik el magukról és magukkal, hogy egy szilárd birodalom vezetői. Őszintén csodálom azokat, akik még képesek kardoskodni a saját igazuk mellett. Nekem már nincs meg az a tűz, ami egykor végig hajtott az egész országon. Sőt, Európán. Annyira még ég, hogy kimenjek a sportcsarnokba, de az már valahogy nem az igazi. Nekem a diósgyőri foci volt az egyetlen szerelmem... és elveszítettem.

Értem már, mit jelent az üzenet a kerítésen.

Azt hiszem, hogy már aktuális egy ilyen írás. Telnek az évek...

2010.08.21. NBII Keleti csoport, 2. forduló.

Ekkortájt már évek óta abszolút nem követtem a Diósgyőr eredményeit. Danival sem nagyon tartottuk a kapcsolatot, csak úgy néha-néha összefutottunk telkeseken, vagy ha volt valami buli, vagy kocsmázás a régi osztálytársakkal. Aztán ezen a napon felhívott, hogy lenne-e kedvem kimenni délután meccsre. Épp nem volt semmi dolgom, így rábólintottam. A mérkőzésből már csak annyi dereng, hogy a Békéscsabával játszottunk, a napos oldalon ültünk és 0-2 a vége. Ezzel indult minden.

Ezután ősszel már szinte minden hazai meccsen kint voltunk. Úgy emlékszem, sokszor jöttünk ki a meccs után úgy a stadionból, hogy azt mondogattuk: "az életbe nem jövök többet erre a szarra..." Persze, hogy ott voltunk a következő alkalommal is. Ezen a télen igazoltuk le Luque-t is, én pedig voltam annyira szerencsés, hogy láthattam az első DVTK mezben szerezett gólját, egy Kazincbarcika elleni edzőmeccsen. A tavaszi fordulókban már minden hazain kint voltunk, és pár alkalommal már idegenbe is ellátogattunk. Kopasz ekkor került képbe először, Danival ketten random elmentek Debrecenbe.

Aztán jött a váci túra, a következő mérföldkő. Arról még egy napló bejegyzés is született akkor:
"[...] Fél3kor taliztunk Danival, indultunk Vácra. Teljesen spontán volt az egész, de megérte. Még ha tanulnom kellett volna, akkor is. Az elején kicsit paráztunk, hogy nem érünk oda, de 1óra 20perc alatt megtettük az amúgy 2órás utat. A meccsből sokat nem láttam, mert végig az ultrákkal szurkoltunk. Az eső is csak pár percig esett, és a hangulat is hatalmas volt. Aranyosi Péter előttem félméterre szurkolta velünk végig az egész meccset.. Nagy volt. A gólokról nem is beszélve. Vác 0-2 DVTK. Ja és.. több diósgyőri szurkoló, mint váci.. ez azért sok mindent elárul. Kurva jó nap volt."

Ezen a túrán kezdtünk el először gondolkozni, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy drapink, amit mi is kirakhatnánk a kerítésre ha ott vagyunk a meccsen. Nagyjából egy hónappal később volt Dani születésnapja, és arra gondoltam, hogy kellene neki csinálni egy ilyet ajándékba. A név választáson nem kellett sokat agyalnom: Dani egyszer úgy mondta, hogy mi nem ivócimborák vagyunk, hanem meccsre járós cimborák. Kézen fekvő választás volt. Mivel ekkor varrtam magamnak egy nemzeti színű zászlót az ajtómra, volt egy kis maradék zászlóselymem is. A piros és fehér darabot összeférceltem, vettem alkoholos filcet, kerestem egy jó sólymos grafikát, és munkához láttam. Az eredménye 1,5 évig lógott a meccseken a kerítésen.

Folytatása következik.

2014.10.07. csütörtök, 5:30. Miskolc

Várakozással teli készülődés, majd Blahával le az M3-ashoz. Legszívesebben már ekkor a bukaresti stadionba toppantam volna egyetlen lépéssel. Helyette azonban megtettem még közel kétezret az autópálya leállósávjában az igrici pihenőig, az arra haladó autósok nem kis meglepődésére. Sütött a nap, alig volt felhő az égen, sétáltam a leállósávban, és akkor már tudtam: jó hogy ebbe még egyedül is belevágtam.

Alig hogy letettem a cuccom a pihenőben, már be is gördült a busz, és előrajzott belőle közel 50 feketébe öltözött szurkoló, akik mint a sáskák, ellepték a környék összes fáját és sövényét. Érdekes belegondolni, hogy a későbbi megállók során ugyan azt a benyomást kelthettem én is az emberekben, mint amit ezek a srácok bennem, ahogy lezúdultak a buszról, hogy lerohanják a legközelebbi szélárnyékot adó helyet. Bontottam egy sört, aztán csapódtam pár archoz, akik mint kiderült a Trollfoci szerkesztői voltak. Közben előkerült néhány hanggránát és füstbomba, majd nem sokkal később páran betalálták a pihenő egyetlen elhagyatott autóját is. Először csak néhány önjelölt szerelő esett neki, hogy A - Z-ig végignézze az ott felejtett járművet, aztán mivel nem sok fantáziát láttak benne, belebasztak egy füstöt, mert miért ne. El kell ismernem, így már tényleg érdekesebb volt. Fel is keltette egy arra járó pályakarbantartó figyelmét, így meglehetősen sietősen kellett távoznunk.

2013.05.11. Lombard

Az utunk most kivételesen nem egy kocsmából indult. Nem is nagyon értem.. talán így, hogy csak hárman vágtunk neki Miskolcról, nem volt elég magas az alkoholisták aránya a kocsiban, egy efféle kezdéshez. Egy barátunk és egyben a pilótánk, valamint Szőrös meg én tudtuk most itthonról bevállalni a túrát. Pest felé a szokásos jó hangulat uralkodott, történetek, oltogatások, esélylatolgatások. A távot két-három bő megállóval, pár doboz sörrel, szépen nyugiba megtettük 2 óra alatt. Ez volt az újabb furcsaság, mert általában Buddha vezet, és Ő nem a lassúságáról híres. De nem ám. Pestre érve egy kisebb keringő után az Aréna plázában parkoltunk le. Ürítés, tankolás, vissza a kocsihoz. Nem sokkal később kiegészültünk Buddhával és Sudos jóbarátjával, majd így együtt folytattuk az utat. Köszönés utáni első mondat: - "IGYÁL SÖRT! MOST VETTÜK!" Sajnos (vagy inkább szerencsére?) Sudos barátunk szigorúan bort fogyasztott. Finom bort.

Nekünk, DVTK szurkolóknak halvány fogalmunk sincs milyen egy győztes csapatnak szurkolni. Mi a dacot és a büszkeséget ismerjük, de azt, hogy milyen egy olyan csapatnak szurkolni aki a legjobb, fogalmunk sincs. Persze, a Diósgyőr számunkra akkor is a legeslegjobb, ha az életben nem nyerünk bajnokságot. Na és persze nem feledjük, hogy a Magyar kupát már kétszer is elhódítottuk. De én most nem erre gondolok. Mi nem tudjuk milyen érzés a bajnokságot megnyerni. Sőt igazából magát a győzelem édes ízét is csak kevésszer érezhettük. A csapatunk elég hullámzó teljesítményt nyújt, akár az elmúlt időszakot akár az elmúlt 104 évet nézzük. Több a keserűség. Ráadásul.. az én generációm a válogatott meccsek kapcsán sem ismerhette meg milyen a világ legjobbjának lenni. Persze, sok másik sportban a magyarok már nyújtottak olyan teljesítményt, amire joggal lehetünk büszkék. De nézzünk magunkba. A szívünk csücske a foci. A szívünk csücskének a csücske pedig a Diósgyőr. Ehhez az érzéshez nem ad maradandót a többi sportágbeli siker és a többi "kedvenc" focicsapat győzelme sem. Az üresség ugyan úgy ott tátong mindaddig, amíg MI nem nyerjük meg a bajnokságot. Talán hamarosan.. (?)

Sajnos nem ismertük személyesen egymást, de nagyon megviselt a halálod híre. Először el sem akartam hinni, amit olvasok. Hogy lehet hogy ennyi volt? Hogy nincs tovább? Ez nem.. ez biztos csak valami tévedés.

De nem tévedés. Eltávoztál közülünk, és most már a Nagy Legendáinkkal együtt játszol tovább. Istenem.. úgy érzem, mint ha egy közeli barátom veszítettem volna el. A nagy diósgyőri család része voltál te is, és így mindenkinek egy kicsit a fia/testvére is egyben. Nagyon fogsz hiányozni nekünk. Az én emlékeimben mindörökké az a mosolygós arc maradsz, aki 2012. május 5-én Pécsen a kerítés túloldaláról boldogan csapott a tenyerembe.

Nyugodj Békében Bence.

2013.10.30.

Egészen reggelig semmi nem volt biztos az úttal kapcsolatban. Aztán pár délelőtti telefonváltás után csak összejött egy négy fős csapat. Ki a melót, ki az egyetemet félre téve vágott neki az útnak. Kicsivel 11óra után indultunk el Miskolcról, így szorított minket az idő. Sajnos sikerült belefutnunk pár torlódásba, és néhány 30-al araszolgató nyergesvontató is borzolta az idegeinket, az űrtechnológiával készült bodrogközi utakról már nem is beszélve. Ettől függetlenül azért a szokásos jó hangulat uralkodott, és csak 10-15 percet késtünk. Az meg már majdnem megszokott a Czimboráknál.

2013.10.19.

Talán a spontán indulás, vagy az előző hétvégi hosszú és költséges túra miatt most csak ketten vágtunk neki az útnak. A Keletinél felvett a Czimbora, így indultunk tovább Paks felé. Természetesen kilógattuk az ablakon a sálat, így az M6-oson rengeteg dudáló, integető, kiabáló emberrel találkoztunk. Már ekkor borítékolható volt, hogy nem 50en leszünk a vendégszektorban. Sajnos mostanában kevés olyan túra volt, ahol ilyen sok diósgyőri kocsival futottunk volna össze az odaúton. (..bár így jobban belegondolva azért akad néhány olyan út is, amelyet némi szesz elfogyasztása után teleportálva tettem meg..)

2013. október 10. - 11. - 12.

Este 7kor találkozó a törzshelyünkön. Lassan mind a kilenc ember befutott, bedobtunk pár sört, összeálltunk egy csoportképre, aztán fél9kor elindultunk. Odafelé már nagy hangulat volt. A gönczi barack pálinkát rögtön el is kezdtük betermelni, aztán előkerült még egy üveg házi is.. holott még a magyar határt át sem léptük jóformán.. Miskolctól egészen Németországig egy kisbusznyi oláhcigány is folyton feltűnt a pihenőknél ahol megálltunk, és pofáztak meg mutogattak. Faszkivolt már velük.. Hajnali 3:42kor léptük át a német határt, utána meg is álltunk egy benzinkútnál. Labdázgattunk kicsit hogy magunkhoz térjünk, és letudtuk a reggeli cigi/kávé/pia/fogmosás/szarás/faszvakarás kombót is. Ismét előkerült egy üveg szesz annak örömére, hogy sofőr váltás volt, így hát azt is muszáj volt elfogyasztani.